Minden szerzőnek szuverén joga úgy alakítania szövegét, ahogy jónak látja. Megtörténhet, hogy a munkának egy következő fázisában meg kell vívnia harcát a szerkesztővel, kiadóval, mely esetleges küzdelem mérete sok tényező függvénye. Hogy Simó Márton most megjelent könyvének útjába gördültek-e akadályok, vagy sem, arról õ maga tudna beszélni. Mindenesetre, A boldogabb ember egy meglehetősen eklektikus könyv, ami nem dicséret és nem baj. Ízlés kérdése, amely szintén a szuverenitáshoz tartozik.

Az eklektikussága abból adódik, hogy három olyan különböző vonal találkozik benne, amelyek tulajdonképpen műfajkeveredést eredményeznek. Először ott van a regény fő gerince, Jobb Gyurka története. Akik az 1990-es években már felnőttek voltak és Erdélyben éltek, saját tapasztalatok vagy mások elbeszélései alapján tudnának hasonló történeteket mesélni. Ez pedig egyáltalán nincs a regény kárára, mert az ilyen olvasó rögtön az események közepébe varázsolhatja magát. Az ifjabb generáció tagjai pedig képet kaphatnak arról, hogy egy dzsungel-kapitalizmus hogyan szelídült valamennyire emberarcúvá az elmúlt bő harminc esztendőben. Szintén az ifjabbak kaphatnak némely ízelítőt abból az 1990 előtti világból, amely ma jószerével felfoghatatlan számukra. A két világ összekötője, és az új történelem adta lehetőségek kihasználója Jobb Gyurka. Cselekedeteinek, életvitelének fő jellemzői az állandó készenlét az adódó alkalmak kihasználására, a szorgalom és a munka.

A regényben számos idézet, idegen nyelvû kifejezés, történelmi esemény, vagy más, akár érdekességnek számító adat bukkan fel, amelyeket a szerzõ magyarázatokkal látott el. Ez a második vonal. Kérdés, hogy egy regényben szükség van-e az általában a tudományos szövegekre, esetleg ismeretterjesztő írásokra jellemző lábjegyzetekre. Az ilyesmik jelentősen megterhelik a szöveget, ezenkívül elvonják az olvasó figyelmét a történetmeséléstől, megtörik a regény ritmusát. Az viszont tény, hogy a könyvben bőven felszolgált lapalji megjegyzéssel az olvasó sok új információhoz juthat. Ami pedig a fejezetek elején található versidézeteket illeti – amelyeknek van közük az éppen soros szövegrészhez, tehát mintegy felvezető szövegek és összefoglalók –, úgy is felfoghatók, mint kapcsok, mint közösségvállalás a szerzõ részéről egy tágabb irodalmi körrel. A legkényesebbeknek a helyenként, bizonyos számú fejezet után beszúrt, szögletes zárójelbe tett, úgymond az író saját álláspontját és fõleg szituációját ecsetelő fejezetek számítanak. Ezek, a Jobb Gyurka monológját megszakító elmélkedések akár a szerzõ helyzetének feltárásaként is értelmezhetõk, álláspontját a világ dolgaihoz, az élet kérdéseihez. Másrészt egyféle független szövegek, amelyek jócskán elütnek tartalomban és hangulatban a Jobb Gyurka mesélésétõl, és ezért felvetnek bizonyos kérdéseket az olvasóban. Főleg talán azt, hogy miért kerültek ebbe a könyvbe ezek a gondolatok. Erre leginkább a szerző válaszolhatna. Mindenesetre van az egésznek egy olyan hatása, hogy itt van ez a könyv, egy meglehetősen testes és összeálló szöveggel, amely talán megbírja azt, amit az író nagyon el szeretne mondani, de máshol nem nagyon van rá fóruma. A zárójeles részekből ugyanis jól kiérzõdik, hogy olyan kérdésekről ír, amelyek őt nagyon foglalkoztatják, sőt olykor egyenesen életét befolyásolják, és ezért nem szeretné elaprózni cikkek formájában, amelyeknek aztán ilyen-olyan sajtótermékekben kellene otthont lelniük.

Ahogy az a fülszövegből megtudható, Simó Márton több létező személybõl gyúrta össze regényének főszereplőjét. Érdekes választás, hogy mintha mindegyikbõl az igyekvő részt adta volna hozzá a végső alakhoz. Jobb Gyurka egy vitathatatlanul szorgalmas, tulajdonképpen csak a munkában kiteljesedő, ötletgazdag ember, aki elképzelései túlnyomó többségét megvalósítja. Az emberekkel tud bánni, akár csapatmunkáról van szó, akár arról, hogy másoknak szerezzen munkát. Ezenfelül igyekszik szemét a problémásabb egyéneken tartani, hogy ne kallódjanak el. Igaz, hogy minderről csupán saját szavaiból értesülünk, de végsõ soron nincs okunk kételkedni valóságukban. Azonban ennek az egyéniségnek van egy olyan oldala is, amely valahogy a túlérés határára jutott gyümölcshöz hasonlítható. Felhalmozódott benne fajtájának java, és egyben túlsűrűsödött benne. Jobb Gyurka története elején tisztázza, hogy ő olyan ember, aki a munkát mindennél többre tartja, és a tétlenkedõket, ötletnélkülieket nem sokra becsüli. A folytonos dolgozás, a megállás nélküli nyüzsgés szorgalmazása az arrogancia határát súrolja. A szorgalom egy dolog, a munkamánia, amely a főszereplőt érinti, egy másik história. Az eléggé szegényesen bemutatott közvetlen környezetében élő emberek anyagi szempontból biztosan jól vannak, de azonkívül nagyon szélfújta területen mozognak. Egy ilyen ember mellett nem nagyon lehet nemhogy lelkileg kiteljesedni, de még valamelyes belső életet élni sem. Igaz, ez a kérdés Jobb Gyurkát nem is foglalkoztatja. Asszonyát megdicséri a történetben két-három alkalommal, ugyanennyi mondat erejéig. Ezzel együtt az sem mondható, hogy érzéketlen ember lenne, hiszen foglalkoztatja gyermekei sorsa, akiket várt, nem csak úgy lettek a világra. Áldozatot is hoz sikerük érdekében, az unokái érkezésének meg egyenesen örvend. Nem félti magát, nem finnyáskodik, jóformán bármit elvállal. Ebből adódik némely túlzás is. Például, amikor arról beszél, hogy elvállalta a Budaörsi Repülőtér lekaszálását hagyományos módon, vagyis kézi kaszával. Nem lehetetlen vállalkozás, annál inkább, mert nem egyedül hajtja végre, de az a gond, hogy hat hektár (pontosabban 5.88 hektár, amennyi a repülõtér valós mérete) lekaszálása idõigényes (a legkedvezőbb körülmények közt is 196 óra megállás nélküli munkát jelentene), és ilyen formán függõben marad(ná)nak a többi munkái, vállalkozásai. A részletesebb elemzés tulajdonképpen Jobb Gyurka magatartásának következménye. A túlzott önbizalom és a saját elvekben való rendíthetetlennek hitt álláspont váltotta ki. Ha így nézzük, jó kérdés, a szerző voltaképpen milyen kritériumok alapján válogatta össze a jellemzőket, amelyekből aztán megszületett a könyv fõszereplője.

Van még egy megkerülhetetlen pont. Elfogadható a fõszereplő ügyessége, kitartása, szorgalma, és minden egyéb, amellyel végül sikeres vállalkozóvá vált. Ámde ismerve az 1990-es évek– azokról az évekrõl van szó, amikor a fõszereplő megalapozta külföldi jólétét – itthoni és határon túli viszonyait, minden fennebb felsorolt erény kevés az üzleti életben való boldogulásra. Arra az évtizedre (is) a mérhetetlen korrupció jellemző a határ mindkét oldalán. Tehát jóformán kizárt dolog, hogy csupán szorgalma és ügyessége révén váljon sikeres vállalkozóvá, főleg külföldön, ahol számtalan buktatót gurítanak az erdélyi ember útjába. Ez a szelet viszont hiányzik a történetbõl. Hiánya pedig azért érezhetõ, mert Jobb Gyurka karakánsága, a világ dolgai közt való jó tájékozódási képessége megkívánja, megkívánná, hogy erről is beszéljen. Nem vádirat, nem feljelentés formájában. Csupán a kor energiacsapdáinak érzékeltetése céljából. Ezeket nem eredeti és nem szellemes történetekkel helyettesíti. A szerző beleesik néhányszor abba a csapdába, hogy már negyven évvel ezelőtt is elavultnak számító tréfát ad fõszereplõje szájába, aki úgy adja elõ, mintha vele vagy környezetébõl valakivel esett volna meg (pl. az otet din vin-történet). Ennek egyféle bumeráng-hatása van, mert nem humoros, és valahogy még inkább kihangsúlyozza, hogy Jobb Gyurkának sincs humorérzéke. A szélsőségek talán kivételes esetekben lehetnek pozitív töltetűek.

Jobb Gyurka nem válik, nem válhat példaképpé. Sőt, arra sem nagyon inspirál, hogy bárki kövesse az útját, ha csak nem akar a munka rabja lenni. De sokat lehet tőle, szorgalmából, sorsából, pályájából tanulni. Mindent összevetve, nem kell Jobb Gyurka alakjához túlzottan kritikus álláspontból közelíteni. Mint arra ő maga is utal, egyik ember ilyen, a másik olyan. Tulajdonképpen egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán ízlés és nézőpont kérdése, kit érez magához közelebbinek valaki. Azt sem szabad szem elõl téveszteni, hogy Jobb Gyurka azon személyek nem túl népes csoportjához tartozik, akik az életben elérték feltett céljukat, sõt, ő talán többet is teljesített. Mindez pedig egyértelműen előtűnik a könyvbõl, amelyet ha úgy olvasunk, Székelyföld bizonyos területére érvényes változásokról bemutatott tükörként sem utolsó.

Megjelent a Székelyföld 2024/11-es számában. 161-164 old.