Szeretünk olyan regényeket olvasni, amelyeknek főszereplője egy nép, esetleg egy számunkra szimpatikus társadalmi osztály képviselőjeként jelenik meg. Ilyen regényfolyam Tamási Áron Ábel-trilógiája, de Móricz Zsigmond A boldog ember című parasztregénye is könnyen megteremti az azonosulás, esetleg az együttérzés lehetőségét. Ebbe a sorba vállaltan illeszkedik Simó Márton székelyudvarhelyi prózaíró A boldogabb ember című regénye*, amely címválasztásán kívül is elárulja kötődéseit, hiszen mire másra utalhatna főszereplőjének neve – Jobb Gyurka –, mint Móricz regényére.
A vállalt hasonlóságokon kívül a két regény célja is hasonló: bemutatni egy ember életútját, amin keresztül egy társadalmi osztály, nép történelme is megjelenik, amelyben saját történelmünkre, küzdelmes sorsközösségünkre ismerhetünk, ugyanakkor kirajzolódik egy sajátos ethosz, értékrend is, amelyet akár eligazítónak gondolhatunk történelmi helyzetünkben.
Nem csigázom tovább a figyelmet: a székely nép egyik képviselőjéről van szó Simó Márton regényében. Egy képzeletbeli szereplőről, derül ki a fülszövegben, őt beszélteti a szerző, teszi mindezt nagy valószerűséggel, ízesen, nagy nyelvi gazdagsággal, megképezve a székely parasztember archetípusát. Térben is Székelyföldön vagyunk, hiába nevezi át a szerző a településeket, a képzeletünk könnyen valós helységneveket társít a főszereplő élettörténéseihez. Ahogy az elmesélt világ is mélyen ismerős, s hogyan is ne lenne ismerős azoknak, akik ezeken a tájakon, a kommunizmus, majd a rá következő vadkapitalizmus keretrendszerében keresték boldogulásukat. De a nem itt lakóknak is érdekes lehet a könyv, hiszen egyszerre igazolja vissza és cáfolja a székelységgel kapcsolatos sztereotípiákat. Megérteti, hogy ezeken a tájakon valóban egy sajátos nyelvi és értékbeli magatartásforma létezik, a székelykedés nem üres és csak parodizálható forma. De azt is megmutatja, hogy ez az életforma korántsem tipikus, hiszen kitett a történelmi változásnak, ezen változások által meghatározott, deformált.
Jó kérdés, például, hogy mennyire lehet parasztemberről beszélni egy olyan időszakban, amikor a paraszti létezés felszámolása válik egy rendszer központi törekvésévé. Valahogy e törekvés ellenében él a regény főszereplője, állandóan keresve a jobb boldogulás lehetőségeit, nem lázad, de látja a körülötte épülő valóság visszásságait, és megpróbálja kihasználni, a saját előnyére fordítani azokat. A föld és munka szeretete, a paraszti életforma tisztelete jellemzi leginkább a főhőst, de ugyanakkor gyárban is dolgozik, sőt, a forradalom után vendégmunkássá válik Magyarországon. Tipikus székely sors, amelybe a saját élet, a szülőföld időszakos feladása is belefér. Mert a legfontosabb az életszemlélet, az a munkaetika, amely minden élethelyzetben megtalálja magának a megelégedettséget. „Mert a munka, az önként vállalt és felismert feladat a lényeg. Ha nem találjuk meg, ha nem keressük ennek az útjait, módjait és lehetőségeit, akkor nem ér semmit az egész” (174. o.) – vallja meg Gyurka életszemléletének lényegét több helyen is a regényben.
Egy olyan élet rajzolódik ki előttünk, amely az azonnali cselekvést keresi a változó feltételek közepette, amely tud alkalmazkodni, akár feladni is dolgokat, de amely mindig az épülés, a továbblépés lehetőségét keresi. Amelytől nem idegen a kivagyiság, ugyanakkor a másokon való segítés, jobbá tétel vágya is vezérli cselekedeteit. Ez a hozzáállás megteremti a maga visszásságait is. Nincs érzelgősség a regényben, a feleség, a hűséges élettárs megtalálása például egyetlen mondatba van összesűrítve, míg egy gazdasági vállalkozás ecsetelésére hosszú oldalakat szán. A saját gondosan, keservesen felépített birtok feláldozása a külföldi vendégmunka sikerességéért szintén kérdéseket szülhet az olvasóban. De ez a szívósság, találékonyság is része regényhősünk jellemének, talán éppen ebben van túlélése záloga egy olyan világban, amely nem támogatja törekvéseit.
A főhős életútját követve beavatódunk azokba a történelmi, társadalmi, gazdasági körülményekbe, amelyek között a főhős kénytelen élni. A regény alapos lábjegyzetekben megy utána az ismeretlen, főleg román eredetű kifejezéseknek, az érthetetlenebb, történelmileg meghatározott jelenségeknek, így lesz belőle több, mint életút: korrajz. Ahogy nagyon jó írói döntésnek tartom, hogy a szerző rövid részekre bontotta a főhős vallomását, amelyeket találó verssorok vezetnek fel, egy mélyebb, líraibb dimenziót illesztve a prózai részekhez. Ugyanakkor, számos erénye ellenére, nem hallgathatom el egy olyan aspektusát a regénynek, amely némi visszatetszést váltott ki belőlem.
A szerző ugyanis saját hangját is előtolja a regényben, néhány publicisztikai jellegű betétben felvezeti saját aggodalmát, visszatetszését a világ alakulásának bizonyos jelenségeivel, az írói társadalom túlkapásaival kapcsolatosan. Ezek a részek elmutatnak a regény stílusától, és olyan ideologikus, itt-ott megbélyegző állításokat is tartalmaznak, amelyek, véleményem szerint, feleslegesen terhelik a regény világát. Mert az megáll a saját lábán. Jobb Gyurka színes életútját jó követni. A regény végére érve nem győződünk meg arról, hogy küzdelmes élete valóban jobb és boldogabb Móricz főhősének életénél, de észjárása, életkedve, állandó tettvágya, otthonszeretete eligazító lehet egy olyan világban, amelyben a rend tartóoszlopai állandó ingásban vannak.
Fotók: Bod Péter Megyei Könyvtár
Tamás Dénes (1975) író, költő, kritikus,
a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékén tanít Csíkszeredában.
Sepsiszentgyörgyön él.
* Simó Márton A boldogabb ember. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest-Székelyudvarhely, 2023. 324 oldal. A borítót Siklódy Ferenc tervezte.
A könyvet 2024. január 25-én, csütörtökön 18 órakor mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerzővel Lövétei Lázár László beszélgetett, az esemény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Tamás Dénes írása a Háromszék című napilap 2024. január 23-i számában jelent meg. Az eredeti ITT olvasható!
