Egy elégedett és nyugodt férfi bukkant fel a látóteremben, aki tisztában van azzal, hogy kicsoda ő, hogy honnan jött, mit akar, mit kezd az életével. Tulajdonképpen megette már a kenyere javát – azt is mondhatnánk –, de korántsem zavarja a végesség biztos ígérete.

Ahogyan a korábbi évtizedekben, most is tervei vannak, és tisztában van azzal, hogy mindenekelőtt, mindezek után, és közben, folyamatosan dolgozni kell.

(…)

Tulajdonképpen soha nem vágyott el a faluból, ahol született, de mégis, már középiskolás korában elkerült onnét ideiglenesen, mert akkor az járta, hogy a gyermeknek városi iskolában kell tanulnia valamennyit a későbbi boldogulásért. Nem volt ugyan igazi termelőszövetkezet náluk, csak amolyan kicsi és kezdetleges valami, amilyet a helyi kommunisták szerveztek maguknak, azok a gyengébb emberek, akiknek nem nagyon volt birtokuk, sem veszíteni valójuk, csak valamiféle fertőzöttség ütött ki rajtuk, vagy egyszerűen fontosak akartak lenni és érdemtelenül kiemelkedni. A rendszer a továbbiakban békén hagyta a közösségüket, mert nem látta értelmét annak, hogy a havasalji, zord vidékre tervgazdaságot erőltessen. A föld gyenge volt, alig teremte meg a legszükségesebbeket, s aki ott kívánt élni, annak el kellett sajátítania a silány birtok mellé valamilyen szakmát, szolgálatba kellett állnia a megélhetésért. Így, úgy, valahogy…

---

Kapcsolódó

A regényből további részletek olvashatók a Háromszék napilap internetes felületein:

A boldogabb ember (1.)

A boldogabb ember (2.)

A boldogabb ember (3.)

A boldogabb ember (4.)

A Háromszékben megjelent fejezeteket Balázs Ferenc felvételei illusztrálják