Blog

bozgor1_fekvo

Simó Márton jóbarátom, akire még a rendszerváltás előtt figyeltem föl székelyudvarhelyi évei alatt, a minap levélben jelezte: küldene számomra legújabb könyvéből, mert fölötte érdekli a véleményem. Visszaírtam neki: persze, jöhet! Meg kíváncsi is voltam, hiszen első prózakötete, a 2003-as Az utolsó tanító[1] markáns prózaírót ígért.

Meg is érkezett a Marci regénye, a Bozgor[2] című, amihez hozzá vagyon biggyesztve: „avagy kísérlet egy szó értelmezésére”, s ez éppen elegendő volt a felfokozott izgalomhoz, amivel a könyvre vetettem magamat.

Ki ne olvasna el egy ilyen című írást, még akkor is, ha az anyaországi Körmendi Lajosnak már van egy hasonló című novellafüzére (az Öt perc az élet c. kötetében)?… Együltömben végeztem a regénnyel. Igazat adtam Marcinak, aki azt írta levelében: „Eddig mindenki azt mondta, hogy olvasmányos, élvezhető könyv. ” És ez nem kicsi dolog manapság, amikor oly sok könyvbe törik bele az agyunk és a kedvünk.

No, de a levélben egyéb is állt: ,,Remélem, hogy Te komolyabb véleménnyel vagy róla, s nem csak dicsérni mered.” Bizony, nem dicsérni jöttem én Simó Mártont, dicsérje őt az utókor, ha kedve támad rá, mert nekem ehhez semmi késztetésem, s ha volna egy pisztolyom, legalábbis most meglóbálnám az orra előtt, és nem színjátékból, hanem figyelmeztetésül, hogy ilyen tudatos és alapos átverésben többé ne részesítsen.

Hiszen miközben kíváncsian olvastam a kártyaként becsületesen megkavart, négy különböző idejű eseményszál meg-megszakított, majd újra összecsomózott történéseit, az is kiderült, hogy ő mindazt tudva tudta, amit olvasás közben magamban felróttam neki: hogy helyenként elsiette, elnagyolta, tézissé degradálta, lejegyezte, éppen csak felvillantotta azt, amiről az ember nem átall eleget hallani.

Nem sugallanék olyasmit az olvasónak, hogy mielőtt egy könyv olvasásába belevágna, kötelezően fussa át a borítóra nyomtatott fülszövegeket, most mégis megteszem, hiszen ha elolvastam volna Simó Márton önvallomását, akkor megspórolok egy jó adag dohogást, bosszankodást és belső monológot.

Azt írja a szerző könyvéről: „Ez a regény csak próbálkozás, és mindössze bevezetője lenne egy háromkötetesre tervezett sorozatnak. Helyszínek, vélt és valós történetek villannak fel ezeken az oldalakon. Valaha élt, élő és lehetséges személyek téblábolnak c száz esztendőben, amelyre innen visszalátok, és azt remélem, hogy olvasván – mások előtt is előderenghet majd a kép.”

Módszere hasonlatos ama mesterlövész tempóhoz, amikor a gyanútlanul poroszkáló lovas alól minden további nélkül kilövik a paripát!

Pedig a bozgor jó könyvnek ígérkezik: benne van egy adag első világháború, válogatott helyszínekkel, de nem válogatós halálveszedelemmel, benne van Kadácsfalva néhány sorsdöntő napja, amikor a románság többségiként veszi át a hatalmat Erdélyben, olvashatunk egy munkaszolgálatos fiatalember gyermekkoráról a népi demokrácia éveiben és egy fiatal mérnök dilemmájáról, aki neveltetése és elvei dacára rabja lesz egy székelyföldi „misszióra” küldött, s ezért jókora hópénzt kapó román anyanyelvű tanárnőnek, aki ráadásul magyar nyelvet és irodalmat tanít és – együtt örvendeznek 1989 sorsfordító decemberének…

Fordulatos, olvasmányos, meg minden. Igen, Simó Márton, ezt el lehet mondani a könyvedről. De azt is, hogy ezek után fenemód adósa vagy az olvasónak, mert most csak arra futotta erődből, hogy felcsigázd az érdeklődését, hogy a bozgor-sors négy változatáról fellibbentsd a történelem fátylát, de csak néhány pillanatra és pár vázlatos, nem egyszer könyvízű vonás erejéig. Vajon, te is érzed adósságod súlyát és felelősségét? Megérte számodra elsietni a dolgot? Csak azért, hogy még egy könyved legyen, amelynek aztán kiteljesítését ígéred? Annyi ígéret hangzott már el az elmúlt években, hogy nem tudni, melyiknek higgyünk. Személyesen őszintén számítok a folytatásra.

Cseke Gábor Hargita Népe, 2005. február 18. HN Művelődés. 4. old.


[1] Az utolsó tanító. Lustra Könyvek. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003. 176 old.

[2] bozgor. Erdélyi Műhely Könyvek, Budapest-Székelyudvarhely, 2004. 288. old.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük